Jeremy Clarkson úgy fogalmazott: „Az autók képviselik a technológia dicsőségét.” És valóban, az autók feltalálásuk óta a nóvum éllovasai, hiszen a gyártók újra és újra szeretnék lenyűgözni vásárlóikat újításaikkal, hogy aztán minél több autót tudjanak értékesíteni. De a fejlődés útja rögös: amíg egyes innovációk beváltak, és ma már szinte minden autóban ott vannak, mások nem, mert csendben lehúzák őket a legközelebbi csőben. Lássunk tehát néhány példát, amikor a gyártók dollármilliós ötleteiről kiderült, hogy mégsem működnek. 

Fontos megjegyezni, hogy nem minden újítás azért bukott el, mert rossz volt az ötlet. Sok esetben maga az elképzelés jó volt, csak a világ, vagy a technológia nem állt rá készen, vagy épp az ellenkezője történt, vagyis az igények változtak meg és már nem volt rájuk szükség.

1.    Cigaretta-tartozékok

A dohányzás egyre kevésbé népszerű világszerte, azonban néhány évtizeddel korábban a társadalom nagy része még szívta, így azok is, akik megengedhették magunknak, hogy autót tartsanak. A dohányosok kedvéért az autógyártók több olyan extrát is beszereltek az autóikba, amelyek lehetővé tették a menet közbeni füstölést. Ilyenek voltak a szivargyújtó, a hamutálak, sőt, egyes prémium autókban még külön szivartartó rekesz, vagy humidor is akadt. Idővel, ahogy a dohányzás kiszorult az autóból – és a világból -, főképp biztonsági okok miatt, úgy ezek az extrák is feleslegessé váltak, és szép lassan eltűntek az utasterekből. A legtöbb új autóban már ilyen extrák nem is elérhetőek, egyet kivéve: a szivargyújtót.

Szivargyújtó: Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nyílt láng használata az utastérben nem túl biztonságos, így felmerült a kérdés, hogy akkor hogyan is gyújtsa meg az utas a szivart. Végül az autó elektromos rendszerét vezették ki az utastérbe, ahol az áram egy tekercset hevített fel, amellyel aztán meggyújtható lett a cigaretta. Viszont az is hamar kiderült, hogy ez a kimenet nem csupán a dohány hevítésére alkalmas, hanem áramot is adhat különböző eszközöknek. Sokáig csak ezen keresztül lehetett tölteni a telefont, GPS-t, vagy tabletet, ma viszont már USB portokat használunk. Néhány autógyártó azonban a szivargyújtót megtartotta, maximum átkeresztelte 12V-os aljzatra. Ironikus módon a legtöbb esetben már nem jár hozzá a hevítő, anélkül pedig szivargyújtásra teljesen alkalmatlan.

2.    A hátsó ajtóra szerelt pótkerék

A terepjárók hőskorában a pótkereket csak felcsavarozták az autó hátuljára, ugyanis ez egy egyszerű és gazdaságos megoldás volt, nem korlátozta a hasmagasságot, a terepszöget és elakadás esetén könnyen és gyorsan levehető maradt. A közútra is alkalmas terepjárók elterjedésével ezt a kiegészítőt sokáig megtartották, mert fodrász SUV-k esetén is remekül hozta a terepjárós hangulatot. Azonban, a sárban szinte egyáltalán nem használt SUV-k terjedésével a gyártók rájöttek, hogy ez a megoldás az új vásárlóközönség számára már nem a legpraktikusabb. 

A visszajelzések alapján ugyanis kiderült, hogy a csomagtérajtóra szerelt pótkerék mégis akadályozza a kilátást és megnehezíti a csomagtartóhoz való hozzáférést is. Emellett pedig az autó biztosítása is valamivel drágább, mivel balesetek során ez az elem is sérülhet, ami növeli a javítási költségeket. Idővel egyre több városi terepjáróba visszakerült a pótkerék a csomagtér alá, ahol a személyautókban is van, vagy teljesen eltűnt, ahogy a személyautókból is. 

A csomagtérajtóra rögzített pótkerekek is hasonló sorsra jutottak, 2018-ban már csak a Jeep Wrangler és a Mercedes G-osztály kapható ezzel a múltat idéző extrával.

Nagyjából az 50-es évekig személyautókon is általános volt a csomagtérajtós pótkerék, és az egyre gyakoribb városi közlekedés miatt felmerült egy ötlet ezek kihasználására. A dolog lényege az volt, hogy parkolás közben a keresztben álló hátsó kerék leengedhető, az autó hátulja pedig begurulhat az üres helyere, így megkönnyítve a manőverezést, leginkább a párhuzamos parkolás során. Azonban ennek a mechanikának a beszerelése abban az időben drága és bonyolult volt, így végül inkább kukázták.

3.    Lapátos fényszóró törlők

A fényszóró törlők ötlete viszonylag egyszerű: minél koszosabbak a fényszóróink, annál kevésbe látunk velük, ezért az ablakokhoz hasonlóan töröljük őket. Bár az ötlet egyszerű, a kivitelezés sokszor bonyolult és drága volt, főleg az autók formája és a helyhiány miatt. Kezdetben leginkább csak a drága, prémium autókon volt elérhető, és inkább státusz-szimbólumnak számított, mintsem valóban nélkülözhetetlen kiegészítőnek. 

A fényszóró törlő csak a 80-as, 90-es évekre terjedt el igazán, azonban népszerűsége gyorsan csökkeni is kezdett, aminek több oka volt. Sajnos, a várakozásokkal ellentétben nem voltak elég hatékonyak, cserébe megbízhatóak sem, gyakran menet közben hullottak szét, javításuk pedig nehézkes volt, ráadásul a vásárlói bizalmat sem növelték az adott márka iránt. 

Idővel pedig, az autók formaterveinek változásával egyre különlegesebb fényszórók jelentek meg, amelyek törlőlapátos tisztítása csak még bonyolultabb lett volna. Ez lehetett az oka, hogy a gyártók végül elhagyták, ráadásul az idővel megjelent, nagyobb nyomásra képes fúvókák sokkal hatékonyabbnak és olcsóbbnak bizonyultak. Ma a LED és lézer fényszórók terjedésével már ezt sem alkalmazzák, ami nem csoda, hiszen nem is kötelező előírás, mint anno a Xenon fényszórók esetében. 

4.    Váltókar helyett nyomógombok

Vezetés során a három legtöbbet használt kezelőszerv egyértelműen a kormány, a pedálok és a váltókar. Utóbbi kényelmesebbé tételére számos kísérlet született, néhány be is vált, azonban voltak merészebb megoldások is. Több autógyártó is kísérletezik azzal, hogy a váltókart teljesen egészében elhagyja az utastérből, még az automata váltókhoz tartozó választókart is. Ehelyett egyszerű gombokat szerel be, amelyeket megnyomva, vagy meghúzva választhatunk az automata fokozatok között. Az ötlet nem új, a Chrysler már az 50-es évek során kísérletezett vele, és ma az egyre letisztultabb, digitálisabb utasterekbe nagyon jól illik.

A gyártók többféle koncepciót is dobtak már piacra, azonban az egyik népszerű változat, az úgynevezett „monostabil” váltógomb nem csak kényelmetlen, de talán veszélyes is.

A „monostabil” váltógombok tulajdonképpen hagyományos automata váltók, azzal az egy kivétellel, hogy az automata fokozatoknak (Parkoló-hátramenet-neutrális-előremenet-alacsony áttétel (PRNDL)) nincs előre meghatározott helye, ahová betoljuk a kart, és az ott marad, így visszajelezve a művelet sikerességéről. Ehelyett azok között sorban tudunk lépkedni egy kétirányú nyomógomb segítségével. Tehát, ha például hátramenetből előremenetbe szeretnénk kapcsolni, akkor először neutrálisba kell kapcsolnunk, és onnan előremenetbe.

Ez nem csupán lassú, de lehet, hogy veszélyes is. “A monostabil váltás miatt a vezetőnek időt kell szánnia arra, hogy a kívánt sebességfokozat pozícióját ellenőrizze a kijelzőn” – áll a svéd Luleå-i Műszaki Egyetem tanulmányában. “Legrosszabb esetben ez végzetes következményekkel járhat. Az NHTSA arra a következtetésre jutott, hogy a monostabil váltó működése nem intuitív, ami növeli a nem szándékos sebességváltás lehetőségét”. Erre sajnos volt is példa, amikor nemrég Anton Yelkin, a Star Trek színésze véletlenül úgy hagyta ott az autóját, hogy az a váltón nem Parkoló módban, hanem Neutrális állásban volt, aminek következtében az autó legurult egy domboldalon, és halálra zúzta. Mindezek miatt valószínű, hogy a nyomógombos váltó nem fogja kiállni az idő próbáját.

5.    Bakelit lemez lejátszó

A bakelit lemez lejátszók ma reneszánszukat élik, és az elmúlt években folyamatosan emelkedik az eladások száma. A lemezlejátszók első megjelenésekor pedig felmerült az ötlet, hogy szereljenek ilyet autókba is. Az ötlet azért is volt forradalmi, mert ez volt az első próbálkozás arra, hogy az autóban is lehessen hangfelvételeket hallgatni, ne csak a rádiót. Emellett pedig ebben az időben nem volt szokatlan a nagyobb berendezések autóba építése, volt autó, amely például saját kávéfőzővel rendelkezett.

Azonban hamar kiderült, hogy a lemezlejátszó nem a legjobb ötlet az autóban. Ennek oka a működésében keresendő, ugyanis a lemezlejátszók úgy működnek, hogy a bakelit lemez barázdáiban egy tű fut, és a tűnek a barázdák által vezetett mozgása adja meg, hogy épp milyen hangnak kell szólnia. Ez azonban egy nagyon finom mozgás, és hamar kiderült, hogy az utakon az autó rázkódása, mozgása teljesen használhatatlanná tette a lejátszót, sőt néha még a lemezeket is megkarcolta. Ezért ezt az ötletet rövid időn belül elhagyták, és az autókban nem sokkal később megjelentek a kazetta lejátszók, amelyek már sokkal kevésbé voltak érzékenyek a mozgásra.

Szerinted mi az az autós extra, aminek rajta kellene lennie ezen a listán?