Gondolom a gokartozást senkinek se kell bemutatnom, az az érzésem, hogy kevés ember van, aki nem szeret gokartozni, vagy legalábbis nem lett egyszer elrángatva, hogy menjen pár kört. A legtöbben pedig ilyenkor a bérgokartok egyre bővülő világában választanak egy szimpatikus helyet, ahol kiélhetik a versenyzés örömét… Na a mai „tesztünk” nem egy ilyen gokartról szól.

A történet úgy kezdődött, hogy kiderült, egy ismerősnek az ország másik végében, a garázs egyik sarkában lapul egy váltós gokartja. Ők már nem igazán használták, és nagyjából három éve nem is ment, néha-néha be lett indítva, de pályát már nagyon régen látott. Több se kellett ennél, kölcsönkértük egy napra, hogy azért mégiscsak vezessünk ilyet is.

Amikor aztán kiértünk a pályára, akkor tudatosult csak igazán, hogy mi is áll előttünk. A gokart egy CRG vázra épült versenygokart volt, egy kétütemű Yamaha motorral és a hozzá tartozó váltóval. Látszódott rajta, hogy már régóta nem használták, de egyébként egy igényesen megépített gép volt, még a pálya tulajdonosa is megjegyezte, hogy „jól ki van találva”.

Viszont a sok állás azért meglátszódott, például amikor kiértünk, rögtön azzal kellett kezdeni, hogy újrakötjük az AC-pumpa csövét, mert az szépen megkeményedett, és mindenhol szivárgott a benzin. A vízhőfok pedig az egész délutános szerelés után is csak néhány körig maradt száz fok alatt, utána le kellett jönni hűteni. Szóval az egésznek volt egy ambivalens hangulata, mert egyrészről, ami előttünk állt, az egy kiválóan összerakott, modern versenygép. Másrészről viszont, a sok állás miatt, főleg olyan dolgokat kellett szerelni rajta, amiket inkább az oldtimer autóktól szoktunk meg. Azt viszont szeretném megjegyezni, hogy a (szinte bármilyen) autóhoz képest a szerelés mindenképp pozitív élmény volt, mert minden hozzáférhető, és semmilyen alkatrészhez nem kellett még csak megemelni sem.

Ami viszont mindent szereléssel töltött időért kárpótol, az az élmény amikor elindulsz. Na persze, ha el tudsz, ugyanis ez egy váltós gokart, és a kuplungja az F1-hez hasonlóan a kormányon van, igaz, ezt csak elindulásnál kell használni. A váltó a jobb kezed ügyébe esik, közvetlenül a kormány mellett, a használata pedig a rallyautóiékhoz hasonló, előre billentve egyet lefelé, hátrafelé pedig egyet felfelé válthatunk. A „billentés” szó azonban egy kissé steril, a jelenlévők bíztatására ezt inkább kontrolláltan ütni kellett, de egy pár kör alatt bele lehetett jönni, hogy szépen és kíméletesen menjen a váltás.

Ami ennél kicsit több megszokást igényelt, az a váltásnak a sajátossága, hogy a gázt fel kell engedni. Ez számomra azért is volt nehéz megszokni, mert a „pillangóváltós” autókban egyszerűen elég csak billenteni és vált, a manuális váltós autókban pedig a gáz elemelése mellett kuplungolni is kell. Ebből következett az a pár, kissé mókás pillanat, hogy a váltáshoz felengedtem a gázt, majd öntudatlanul használtam hozzá a bal pedált is, ami viszont jelen esetben a fék volt, így majdnem lefejelve a kormányt. Ez eleinte (főleg kívülről) kissé furcsán nézhetett ki, de néhány kör után sikerült elnyomni ezt az izommemóriát, és hamarosan egész megbízhatóan sikerült pakolgatni a sebességeket.

Mindezek mellé pedig ott van az a nagyjából 35 lóerő, ami így leírva nem tűnik soknak, de összehasonlításképpen a magyarországi gokartos helyeken ritkán van 18-20 lóerő feletti gép, ami ráadásul általában még nehezebb is. Papíron is tehát igen erős, de vezetve egy egészen különös élmény. Ugyanis, ahogyan a legtöbb ilyen kis motor, alacsony fordulatszámoknál viszonylag erőtlen, azonban ahogy szépen felpörög a motor, úgy jön meg a bivaly erő. Ha valaki már vezetett erős autót, ez semmiképp sem olyan, talán a nagy turbós motorokhoz hasonlít a karaktere, az alacsonyfordulatszámú „turbo-lag” -el. Legjobban inkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a Csillagok háborújában a Millenium Falcon kezelőkarját lassan előretolják, és átlépnek hiperűrsebességbe. Ha ilyen gyorsan nem is, de 80-90 km/h-val simán mentünk az egyenesben, és ez még nem a vége volt, csak elfogyott a pálya. Fékezéskor pedig a megszokott egy tengely helyett, mindkét tengelyen tárcsafékek fogják a kerekeket, és fékezéshez már tudatosan meg kell tartanunk a fejünket, különben bólintunk előre.

 Az egyenesekben tehát nyitva marad az ember szeme, és a kanyarokban sem éppen unalmas. Eleve a kanyarhoz megfelelő sebességi fokozat eltalálása sem volt egyszerű, mert még nincs sok tapasztalatom abban, hogy ebben a váltóban az áttételek hova esnek. A kigyorsításnál pedig nagyon észnél kell lenni, mert nagyobb gázzal simán lehet keresztben menni, ez azonban sem a tempónak, sem a gumiknak nem tesz jót. De ha túl kevés gázzal, túl óvatosan gyorsítunk, akkor értékes lendületet és időt veszítünk, ha beesik a fordulatszám és nehézkes a kigyorsítás. Valahol a kettő között van egy nagyon finom vonal, amit viszont, ha megtalálunk, akkor a kanyartempó és a kigyorsítás is félelmetes. Kicsit olyan, minta egy ideges lovat próbálnánk megülni: ijesztő, és ha nem vagyunk észnél akkor hamar a bokorban találjuk magunkat, de ha megtaláljuk, hogy hogyan kell jól kihasználni, akkor tényleg elképesztő tud lenni.

Természetesen ez a gokart még messze nem a csúcs, a mai top-versenygokartok sokszor 50 lóerő felett vannak, amibe még belegondolni is ijesztő. De valahol egy egészen más világ, mint az autó, minden sokkal kisebb, közvetlenebb. Nem vesz körbe karosszéria, még öv sincs, és az aszfalttól néhány csupán centire ülünk. Nincs semmilyen elektronika, semmilyen felesleges extra, tényleg a legpuritánabb megvalósulása annak az ötletnek, hogy legyen körülöttem négy kerék meg egy motor, és menjünk gyorsan. Kíváncsi vagyok, hogy ezután milyen lesz újra versenyautót vezetni, aminek mind a súlya, mind az ereje a többszöröse ennek.

Viszont az bebizonyosodott, hogy ez a kis gép hatalmas élmény, és megéri vele foglalkozni, hogy újra régikori önmaga lehessen, rengeteg javítás, beállítgatás, kísérletezgetés, amivel még gyorsabb lehet. Na és persze a sok gyakorlás a pilótának, hogy valóban ki is tudja hozni belőle azt, amit tud. És természetesen minden profi gokartos számára ezután még inkább megadom a tiszteletet, hogy ilyen gépekkel még versenyeznek is. Ami viszont biztos, hogy a tesztnapunk végén mindenki úgy érezte, hogy ezt a szörnyeteget mindenképp érdemes volt kirángatni a sötétből.