Előre szeretném megjegyezni, hogy a következő cikk nem állatvédelmi értekezés, hanem egy szigorúan nem komolyan vett ismeretterjesztő áttekintés egy jelentéktelen kérdésről, és a cikk munkálataiban egyetlen állatnak sem esett bántódása. (Ez nem teljesen igaz, lecsaptam egy szúnyogot, de az bundátlan, így nem számít.)

Tehát a feladatunk megtalálni, hogy melyik állat rendelkezik a legmelegebb állatszőrrel. Nos, kezdjük talán az alapokkal, hogy miért is van nekünk erre szükségünk? (Mármint nem filozófiai, hanem tudományos szempontból) Az emberi test, az emlősökhöz hasonlóan állandó hőmérsékleten működik, nagyjából 36-37 Celsius fok között. Ezen a hőmérsékleten működnek a szerveink, és általánosan elmondható, hogy test nem szeret ebből jelentősen kimozdulni. Ha azonban kimegyünk a hidegre, akkor meg kell küzdenünk a fizika egyik kegyetlen törvényével, a hőcserélődéssel.

Ez a folyamat felel a jégkockák olvadásáért az üdítődben, a melegért a nappalidban, és tulajdonképpen mindenért, ami a hőmérséklettel kapcsolatos. A lényege, hogy bármilyen rendszer (ami egy fancy szó a legalább két dologból álló cuccra) az egyensúlyra törekszik. Azaz, ha például van egy teánk és egy hideg jégkockánk, és beletesszük a teába a jégkockát, akkor a melegebb tea át fogja adni a hő egy részét a hidegebb jégkockának, és ezáltal a tea egy kicsit hidegebb lesz, a jégkocka pedig „melegebb”, azaz elolvad, míg végül a két tárgy azonos hőmérsékletű lesz. Fontos továbbá megjegyezni, hogy mindennek a nagysága (többek között) nagyon függ a két dolgunk mennyiségétől is. Könnyű belátni, hogy ha egy hatalmas kondér teába dobunk egy kis jégkockát, akkor annak az olvadása nem sokat fog hűteni a teán, ha pedig egy nagyon kis csészébe dobunk több jégkockát, akkor a tea már-már hideg lesz, annyira lehűl.

Ezt hívják hőcserének, és ez történik velünk is, amikor kimegyünk a hidegbe. Ha kilépünk mindenfelé ruházat nélkül a hidegbe, akkor (a nudizmuson kívül) az történik, hogy a meleg testünk elkezd hőt leadni a hideg levegőnek. Ezt egy ideig tudja csinálni, merthogy ezt a hőt elő kell valahonnan állítani. Többek között ezért is kezdünk el reszketni és vacogni, hogy az izmaink mozgatása is hőt termeljen. Emellett pedig a testünk elkezdi elszorítani a végtagokban futó ereket, hogy a törzsünkben minél jobban bent maradjon a meleg, hogy a fontosabb szerveink működni tudjanak. Azonban ezek a trükkök csak egy bizonyos fokig hasznosak, és egy idő után az ember meghal hypotermiában, azaz kihűl. Ez ellen viszont van egy csodafegyver: az öltözködés.

A hideg elleni felöltözésben tulajdonképpen egy célunk van: bent tartani a hőn szeretett hőnket. Ennek a legegyszerűbb módja a szigetelés. Ugyanis a fentebb leírt meztelen kísérlet során fontos észre venni, hogy nem csak minket hűtött le a hideg levegő, hanem a mi is melegítettük a levegőt. A gond csak az, hogy annyira kicsik vagyunk, hogy ez a levegőn alig érezhető változást hoz, és még ha hoz is, azt a kevés megmelegedett levegőt is elfújja a legkisebb szellő. Ami amúgy nagyon szomorú, mert a levegő nagyon jól szigetel, és hát ugye könnyű hozzáférni. Ezért egy trükkhöz folyamodunk: A levegő egy részét kisebb, nehezebben mozdítható helyekre zárjuk, és ezzel vesszük körbe magunkat. Ez több szempontból is előnyös: Egyrészt a hűvös, mozgó levegő nem érintkezik közvetlenül a bőrünkkel, másrészt a bőrünk által kibocsájtott hő könnyedén felmelegíti ezeket a levegő-zsebeket, és amikor felmelegedtek, körülöttünk maradnak, így nem vonnak el további hőt. És pontosan ez az elmélet áll több híres találmány, például a lukas tégla, a szivacsos szigetelés, és – ami számunkra a legfontosabb – a kabát mögött. (A mai, modern kabátoknak van még egy csomó trükkje a megfagyás ellen, de ezekkel most nem foglalkozunk, mert kötődnek szigorúan a témához.)

Azonban a kabát műszálas anyagát (amelyet ma már gyakran beborítanak, így létrehozva jellegzetes pufi külsőt) valójában az állatvilág egyik legnépszerűbb technikája inspirálta, a szőr. Az egyik legtöbb szőrzetet használó osztály az állatvilágban az emlősök. Ennek többek között az is az oka, hogy az emberekhez hasonlóan majdnem minden emlős melegvérű, azaz fix testhőmérséklete van. És mivel az állatoknak nincs fűtött nappaliuk, ezért alaposan fel kell öltözniük, ha nem akarnak fázni.

Na és akkor ezután a hosszú és valamennyire feleslegesnek tűnő bevezetés után térjünk is rá, hogy melyik állatnak is van a legmelegebb szőrzete. Logikus lenne ott kezdenünk, ahol a leghidegebb van, hiszen az az emlős, ami a leghidegebb körülmények között is meg tudja tartani a testhőmérsékletét, biztosan epikus szőrzettel rendelkezik. Azonban óvatosnak kell lennünk, ugyanis a sarkköri állatok egy részének nincs, vagy csak nagyon kevés szőrzete van, ők ugyanis a hőszigetelést a vastag zsírrétegükkel oldják meg (Ami amúgy hasonló koncepció, csak a bőr alatt). A legtöbb ilyen állat azért nem rendelkezik szőrzettel, mert ideje jelentős részét a vízben tölti, és ott a szőrzet túl nagy ellenállás lenne. Tehát a sarkkörön, a szárazföldön kell keresnünk, és ha belegondolunk, tudunk még jobban szűkíteni: Megtudtuk, hogy a nagyobb tárgyak (testek) jobban tartják a hőt, így a kisebb tárgyaknak kell a jobb hőszigetelés, vagyis egy kisebb állatot keresünk.

És így jutunk el a bunda koronázatlan királyához, a sarkköri rókához. A sarki rókákat télen hófehér bundájuk jobban szigeteli a csípős hideg ellen, mint a világ bármely más állatának bundája, beleértve a jegesmedvét is. Ezek a rókák nem sokkal nagyobbak, mint a kistestű kutyák, mindössze 6-7 kilót nyomnak, és 70-90 cm hosszúak. A sarki róka bundája kétféle szőrből áll. A hosszabb és durvább külső réteg a leglátványosabb, ez védi az alatta lévő réteget a külső behatásoktól, pl. ágaktól. Ugyanis alatta a sokkal finomabb, sűrűbb szőrzet, az úgynevezett aljszőrzet biztosítja a hideg elleni szigetelés nagy részét. A sűrű mély szőrzet ugyanis kiváló levegő zsebeket alkot, amely így hatékonyan szigetel. A szín – vagy annak hiánya – szintén nagy különbséget jelent. A fehér szőrszálak, amelyekben nincs pigment, üregesek, és ezért szintén képesek a levegőt magukban tartani. Ez a levegő, amelyet a róka testhője melegít fel, megakadályozza, hogy a kinti hideg levegő elérje az állat bőrét. Télen a sarki róka bundájának mélysége 200 százalékkal nő, és mindkét réteg hőtakarékos fehér.

Természetesen, amikor májusban beköszönt a sarkvidéki tavasz, a nehéz téli szőrzet teherré válik. A ravasz róka azonban ismét túljár az időjárás eszén, ezúttal azzal, hogy sűrű aljszőrzetét egy sokkal rövidebb, vékonyabb szőrzetre cseréli. Ahogyan a táj színt kap, amikor a jég és a hó elolvad, úgy változik a sarki róka bundájának színe is, hogy a tundrán megmaradjon az álcázás előnye.

Tehát ha a legmelegebb állatszőrt szeretnénk látni, akkor nincs más dolgunk, mint a sarkkörre utazni a téli hónapokban, hogy megcsodálhassuk ezt az elképesztő (és viszonylag cuki) kis állatot.

Forrás: POM