Ma billentyűzeten valószínűleg többet írunk, mint bárhol máshol. És ahogy ülünk az íróasztalnál, talán már felmerült a kérdés: Milyen gyorsan kéne ütögetnem a billentyűzetet, hogy az már túl gyors legyen ahhoz, hogy a számítógép értelmezni tudja?

Természetesen ehhez az első és legfontosabb feltételünk, hogy félretesszük az emberi tényezőt, és feltételezünk egy „szuper-gépelőt”, aki végtelen gyorsan tud gépelni.

Elsőként azt gondolhatnánk, hogy a limit a kábelben, a csatlakozási módban van. A billentyűzetek jellemzően háromféle módon kapcsolódnak a számítógépekbe: kábellel (jellemzően USB), vezeték nélkül, vagy pedig beépítve. Fontos kiemelni, hogy egy (vagy sok) billentyű lenyomása nagyon kicsi adatátviteli mennyiség, és ezek a csatlakozási módok jellemzően sokkal nagyobb adat gyors átvitelére vannak tervezve (pl. USB-n át tudunk percek alatt egy filmet másolni). Így ha ezeknek a csatlakozási módoknak a ma jellemző szabványaival egy konzervatív becslést teszünk, akkor nagyjából 187.000 billentyűzet-lenyomást kellene elvégeznünk MÁSODPERCENKÉNT, hogy feszegessük az adatátvitel határait. Ez a vezetéknélküli csatlakozásánál valamivel kisebb, de még így is a több tízezres tartományban van. Ha egy alacsonyprofilú billentyűzetet veszünk (nagyjából 3 mm-nyi lenyomási úttal), akkor nagyjából 4000 km/h-val kellene haladni az ujjunknak, ami kicsivel több mint a hangsebesség 3,5-szerese. Ez természetesen rengeteg aerodinamikai, mechanikai és hőtani problémát vetne fel.

Azonban ezeket a problémákat úgy tűnik nem is kell megoldanunk, mivel van egy sokkal nagyobb szabályozó tényező, ez pedig maga a billentyűzet. A billentyűzetben pedig két olyan koncepció is van, ami lassíthat minket.

Az egyik a billentyűzet gombjainak érzékeléséből jön. Amikor megnyom egy billentyűt a mechanikus billentyűzeten, a kapcsolóban lévő két fémérintkező összeér, és egy elektromos áramkört zár be. Ez jelzi a számítógépnek, hogy egy billentyű le lett nyomva. Mivel azonban ezek apró fizikai alkatrészek, amelyek egymásnak csapódnak, nem csak egyszer érintkeznek tökéletesen és tisztán.

Ehelyett gyors egymásutánban többször is “lepattanhatnak” egymásról, mintha egy kosárlabdát ejtenénk le. Minden egyes ilyen apró pattanás pillanatnyilag kinyithatja és bezárhatja az áramkört. Ha a billentyűzet agya (a mikrokontroller) minden egyes ilyen apró kapcsolatot külön billentyűleütésként regisztrálna, akkor egyetlen érintésre több betű jelenne meg (például “aalllmmmaa”).

Ezért használnak egy ún. debounce time-ot, ami lényegében egy nagyon rövid, szándékos késleltetés, amelyet a billentyűzet firmware-e (beépített szoftvere) arra használ, hogy figyelmen kívül hagyja a kapcsoló pattogása által okozott extra, nem szándékos jeleket.

Amikor a billentyűzet először érzékeli a billentyű lenyomását (a kezdeti érintkezést), elindít egy apró időzítőt – a debounce time-ot. Ez alatt a rövid idő alatt (itt ezredmásodpercekről van szó) figyelmen kívül hagy minden további nyitási/zárási jelet ugyanattól a kapcsolótól. A debounce idő letelte után a billentyűzet feltételezi, hogy a kapcsoló végleges állapotba került (vagy teljesen lenyomva, vagy teljesen felengedve), és regisztrálja ezt az egyetlen, tiszta billentyű lenyomását (vagy felengedését). Ez egy szűrő, amely biztosítja, hogy egy fizikai lenyomás egy digitális bemenetnek feleljen meg. Ezen a korláton bizonyos esetekben az segíthet, ha nem ugyanazt a billentyűt nyomjuk folyamatosan egymás után, hanem pl. felváltva kettő között, mivel sok esetben ez a debounce időmérés billentyűnkként független.

Emellett pedig szintén limitáló tényező, hogy a billentyűzet nem folyamatosan továbbítja a bevitt adatokat, hanem nagyon gyors és rövid „csomagokban” (néhány ms-ként). Ezt normál működésnél egyszerűen csak folyamatosnak érzékeljük, de ilyen extrém esetekben szintén egy limitáló tényező lehet.

Ha tehát ezeket a tényezőket figyelembe vesszük, akkor egy átlagos USB-kábeles billentyűzeten nagyjából 100-200 billentyűzet gombot üthetünk le másodpercenként anélkül, hogy adatátviteli korlátokba ütköznénk. Fontos talán megjegyezni, hogy ehhez nem csak a lenyomást kell biztosítanunk, hanem a billentyűzet visszatérését is, ugyanis a beépített rugók nem nyomják elég gyorsan vissza a gombokat az alapállapotba (pl. hozzáragasztjuk az ujjunkhoz).

Ami érdekes, hogy rövid távon a legtöbb billentyűzetnek nem okozna gondot az ilyen gyorsaságú billentyűleütés, de elég hamar megjelennének a mechanikai fáradások, illetve a keletkező hő miatti anyag gyengülések. Az átlagos élettartama egy billentyűzetnek nagyjából 50-100 millió leütés, ezt ezzel a sebességgel nagyjából egy hétvége alatt elérnénk. Természetesen ezt a limitet messze nem tudjuk elérni emberként. Egy átlagos felhasználó nagyjából 3-4 leütés végez másodpercenként, és a versenyírók is ritkán mennek 10 fölé. A leggyorsabb egymás utáni billentyűzet ütögetésnek rekordját nem igazán szokták mérni (mivel a gyorsírók inkább a WPM, azaz a percenként leírt szavak számával mérik a gyorsaságukat – Ez egy hasznosabb, de lassabb mérőszám), de a „legtöbb ugyanazon zongorabillentyű leütése egy perc alatt” egy létező Guiness rekord, ez 17,16 billentyű leütés másodpercenként, tehát még ez a sebesség is bőven a legegyszerűbb billentyűzetek képessége alatt van.