A mindennapok sűrűjében rengeteg döntés kell hoznunk. Ezek hol könnyebbek, és nincs nagy hatásuk az életünkre, hol pedig komoly, akár az egész életre meghatározó nagyságúak is lehetnek. Ilyenkor pedig egy értelmes ember nem random választ egyet a lehetőségekből, és azonnal el is felejti, hanem átgondolja. Pedig lehet hogy pont ez lenne a megoldás… és itt jön képbe a zsák és a dobókocka.

Az ember, mint a saját döntéseit valószínüleg legtöbbször kétségbe vonó faj, régóta keres nyugalmat abban, hogy a fontos döntések meghozatalában külső segítséget, tanácsadást kér. Ez a lehet egy barát, egy családtag, egy szakember, de ha ez az ember történetesen hisz valamilyen felsőbbrendű hatalomban vagy lényben, akkor teljesen logikus, hogy az emberfeletti entitás valószínűleg “jobban tudja”, és így a legalkalmasabb arra hogy tanácsot adjon.

Ez azonban felvet egy nehéz, praktikus megoldást, mégpedig azt, hogy hogyan kommunikáljunk vele. Erre már minden más vallásnak, vagy transzcendens ágazatnak különböző megoldásai vannak. Sok esetben a közvetlen kommunikáció maga a beszéd, vagyis hogy az adott emberhez “szólnak”, amit ő pedig “meghall”. Ez az egyik fő csatorna pl. a keresztények által bemutatott Istennel való kapcsolatban is, ahogy egyébként sok másik vallásban is, csakhogy ezeknek a vallásoknak az elterjedése során felmerült egy probléma. Ezt a problémát és annak megoldását a kereszténység hitén keresztül vizsgáljuk most meg, mindazonáltal több, egyéb kultúrában is megjelenik. 

Tegyük fel, hogy apukaként el kell döntenünk, hogy két gyerek közül ki kapjon előbb fagylaltot. Egyik sem érdemelte ki jobban, mindketten fognak fagyit kapni, tehát tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ki kap előbb fagyit, azonban a gyerekek számára ez igenis egy vérre menő kérdés. Belátható, hogy akárhogy döntünk, az egyik gyerek szomorú a másik pedig boldog lesz, ezért, hogy a döntés súlya lekerüljön a vállunkról, elhangzik a bűvös ötlet: “Dobjunk fel egy pénzérmét!”. Ez a megoldás több szempontból is ideális: Azonnal, kérdés nélkül, mindenki által ellenőrizhető módon eldönti hogy ki kap először fagyit, és a döntés súlya nem a szegény apukán van, hanem tulajdonképpen a “véletlenre”, vagy a “sorsra” van bízva. 

Bár matematikai szempontból ez egy fair döntési mechanizmusnak tűnik, azokat akik ezt a döntési módszert vallási környzetben alkalmazzák nem ez a fő motivációjuk. Ugyanis a legfőbb erénye a véletlenszerű eseményeknek természetesen az, hogy nem megjósolhatóak és nem lehet őket befolyásolni. És valószínűleg ez volt az oka, hogy elkezdték arra használni, hogy a természetfeletti lény, aki keresztények esetében Isten, válaszait közvetítsék benne. Azt mondták, hogy mivel a Istennek hatalma van az egész világ felett, így bizonyára uralja a “véletlent” is, azaz egy számomra véletlenszerűnek tűnő eseményt tud befolyásolni, és így megismerhetem, hogy mit gondol, üzen nekem.

Ez a hozzáállás és módszer egyébként messze nem a kereszténység sajátja, létezik például a germán, ázsiai, nyugat-afrikai és M’ikmaq kultúrákban is. Viszont mint Európa, és Magyarország meghatározó vallásaként a kereszténységben is megjelenik, és érdekes megvizsgálni, hogy mit mond erről a kereszténység, főleg annak tudatában, hogy rengeteg keresztény hívő radikálisan elutasítja a szerencsejáték minden formáját.

Viszonylag jól ismert tény, hogy a Biblia alapvetően két fő részből áll, az Ószövetségből és az Újszövetségből. Az Ószövetség leginkább Isten kapcsolatát mutatja be a zsidó néppel, és meglepően sokszor előfordul, hogy ú.n. “sorsvetéssel”, vagyis tulajdonképpen emberi szemmel véletlenszerű, de Isten által befolyásolt módszerekkel döntöttek. Így dőltek el föld-tulajdonok, emberi életek, és sok minden más, amiben Isten ily módon, “közvetetten” döntött. Egy helyen a Biblia konkrétan úgy fogalmaz, hogy “Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az ÚRtól való a döntés.”. Ez alapján is valószínűsíthető, hogy ez egy Isten által elfogadott módszer volt fontos döntések meghozatalában.

Amit fontos megjegyezni, hogy ebben az időben az embereknek nem lehetett közvetlen kapcsolata Istennel, mert a bűnös emberi természet nem érintkezhetett a tökéletesen jó Istennel. Közvetlenül Istennel ezért csak kitüntetett emberek, papok beszélhettek, akik az egész életüket erre szentelték, és még nekik is komoly tisztulási procedúrákon kellett átmenniük, mielőtt találkozhattak volna az Istenükkel. 

Ez a tény azonban megváltozik az Újszövetségben, ahol Jézus, mint az emberiség megváltója, megszabadítja az embereket ettől a bűnös természettől, így lehetőséget teremtve arra, hogy az embernek közvetlen kapcsolata legyen Istennel. Ezért is mondják, hogy míg az Ószövetség Isten és a zsidó nép kapcsolatát mutatja főként be, addig az Újszövetség Isten minden emberrel való kapcsolatáról szól, hiszen ez már Jézus miatt lehetséges. Emiatt logikus hogy nincs már szükség közvetítőkre, papokra, és különféle módszerekre ahhoz, hogy valakinek közvetlen kapcsolata lehessen Istennel. 

És hogy mit jelent mindez a sorvetés ősi mesterségének? A legtöbben azt mondják, hogy erre már nincs szükség, elavult, hiszen mivel már közvetlenül mehetek az Istenhez, ezért nincs szükségem olyan közvetítő módszerekre, amelyek Isten üzenetét reprezentálják. Ennek kissé ellentmond az, hogy az Újszövetségben is találunk példát arra, hogy Jézus követői sorsot vetnek, szóval úgy tűnik nem biztos, hogy elvesztette az aktualitását. De vajon mi teszi a sorsvetést, a véletlen bízott döntést ennyire vonzó módszerré a keresztények között? 

Először is, egy közvetlen bizonyíték arról, hogy az adott ember Isten akaratát KERESI, ami mindenképpen egy pozitívum a keresztény hitben. Még ha a módszer rossz is, vagy innefektív, az biztos, hogy a szándék ott van, hogy a döntést ne mi, hanem Isten hozza meg. Persze ez az érv ugyaninnen támadható is, hiszen ez egy nagyon kényelmes pozíció ahhoz, hogy semmilyen döntésünkért ne kelljen felelősséget vállalnunk, hiszen a döntést nem mi, hanem Isten “hozta” meg, ez viszont annyiban nem teljesen igaz, hogy a döntést, hogy “sorsot vetünk” az adott kérdésben mi hoztuk meg, tehát az annak kimenetelével járó felelősség is a miénk.

Az ezzel a módszerrel meghozott döntések további előnyei is lehetnek. Egyesek szerint lehet, hogy bár a sorsvetés tökéletlen módja annak, hogy megismerjük Isten akaratát, de sokkal jobb, mint azok a módszerek, amelyeket ma sok keresztény használ a nagy döntések meghozatalakor, mint például amikor túlságosan az érzelmekre, körülményekre, érzésekre hagyatkoznak. Emellett pedig sokak azért is alkalmazzák ezt a módszert, mert türelmetlenek. Míg egy Isteni válasz nem mindig azonnal érkezik, addig egy dobókocka, vagy sorvetés azonnali választ ad. Ez az erősen idő-szenzitív döntések meghozatalakor egy nagyon fontos előny lehet.

Összességében tehát elmondható, hogy a sorsvetés alapú döntés nem mond ellent a Bibliának, és bár van jobb módja az Istennel való kommunikációnak, nincs okunk feltételezni, hogy ne működne. Abban viszont nagyjából mindenki egyetért, hogy Isten semmiképp sem mond ellen önmagával, szóval ha a mi kis döntési módszerünkből az jön aktuálisan ki, hogy olyat kellene tennünk, amely ellentmond pl. a Bibliának, akkor az a döntés valószínűleg rossz. 

De egyébként lehetőségünk van teljesen kivenni az összes vallási hátteret a “sorsvetés” módszeréből. A The Big Bang Theory ötödik évadának negyedik epizódjában, a The Wiggly Finger Catalyst című epizódban Sheldon (Jim Parsons alakításában) úgy döntött, hogy a legjobb módja annak, hogy a munkájára koncentráljon, ha felszabadítja az agyát az egyszerűbb döntések meghozatala alól. Így a nézők szemtanúi lehettek, ahogy Sheldon egy kocka-pár segítségével határozta meg, hogy mit csináljon a nap folyamán, legyen szó a borotválkozásról vagy arról, hogy milyen ételt fog enni. Ez ugyan egy jó módszer lehet arra, hogy gyorsan és effektíven döntsünk alacsony fontosságú kérdésekben, azonban, ahogyan az epizód is kiválóan bizonyítja, valószínűleg hamar több bosszúságot fog okozni, mint amennyi előnyünk származik belőle.

Azonban erre is merült már fel egy ezt tovább fejlesztendő elmélet, amely így hangzik: Egy-egy döntésnél ugyan nehézséget okoz a megfelelőt kiválasztani, azonban ha CSAK egy dolog történne velünk, akkor arra automatikusan reagálunk, akár örömmel, akár szomorúsággal, vagy haraggal. Ezért a döntésről sorsot vetünk, azonban megtartjuk a lehetőséget, hogy a kialakult eredményt megvétózzuk. Ha az eredmény boldoggá tesz minket, akkor az megerősítés, ha pedig szomorúvá, vagy bosszússá, akkor pedig épp hogy a másik lehetőséget választjuk. Ezzel megmarad a sorsvetés azonnali, gyors döntési folyamata, de kikerüljük azt a hibát, hogy közömbösen döntünk olyan kérdésben, amiről azt gondoljuk, hogy számunkra közömbösek, de valójában nem azok.

Összességében tehát elmondható, hogy a sorvetés egyes esetekben ma is alkalmazható, de ma már léteznek jobb módok mind az apróbb, jelentéktelenebb döntések meghozatalására, mint pedig az Istennel való kommunikációra.

Ha szeretnél többet megtudni a kereszténységről, gyere el: https://golgotabudapest.hu/

Források:

Cleromancy, Igemorzsa, Enduringword, Express.co.uk